Salföldről
 

- Salföld története
- Kőtenger
- Római katolikus templom (Szent Máté)
- Klastrom túra
- Kolostorrom
- Káli-medence



Salföld története:

Salföld a Káli-medencében található. Ezen a területen már 900 körül megjelentek a honfoglaló magyarok: a dimbes-dombos vidék Kál horka, majd Vérbulcsú nemzetségek szálláshelye volt. Később Koppány vezéré lett ez a földterület. Az őt legyőző Szent István király Zala vármegyéhez csatolta Salföldet, amely kezdetben három falvat foglalt magába: Ábrahám, Alsó- és Felső-Kőkút településeket.

Az Árpád-házi királyok idején községünket Salkőkútnak nevezték, valószínűleg azért, mert az egyik legismertebb birtokos az Atyusz nemzetségbeli tagja Sal (Saul) volt, akitől fennmaradt két végrendelet (1221-ből és 1227-ből), mint hiteles írásbeli dokumentum. A Sal családnak a környéken is nagyobb birtokai voltak. A család férfi ága 1560 körül kihalt.

A falu élete a török hódításig virágzott; állattartás, szőlőművelés jellemezte. A lakosság etnikailag magyar volt. A török hódítás azonban elpusztította a falut. Salföld sorsa 1543 után megpecsételődött: a török haderő elfoglalta Székesfehérvárt, aztán ostromolta a környék várait. A Káli medence falvai közt Salföld is elpusztult. Ezt a vidéket 1687-ben szabadították fel az egyesült keresztény seregek. Következett a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711), melynek dunántúli hadjáratai (Bottyány Jánosé 1705-ben, majd Csobánc ostroma 1707-ben) hátráltatták a falu újjászületését. Csak 1711 után éledt újra a falu.


Fotó © Kurcz Lóci

Az 1715-ből származó összeírás szerint, "Schalfölde lakosai jövevények". Egy 1720-ból fennmaradt dokumentum alapján a betelepülők magyar jobbágyok voltak. A XVIII. században a község gyors fejlődésnek indult, hozzá tatozott Ábrahámhegy is nagy szőlőterületeivel.

A béke és a virágzás a XIX. században folytatódott. A népszámlálások adatai mutatják: 1828-ban 293 fő, 1890-ben már 613 fő élt a faluban (Ábrahámhegy és Salföld lakosait egybeszámolták). A helyi gazdaság legjövedelmezőbb ága a XX. század közepéig az állattenyésztés (tehéntartás), a halászat és a szőlőművelés volt.

A II. világháborúban sok hősi halottja és mártírja volt a falunak, az épületek azonban viszonylag jól átvészelték a háborús éveket. Salföld társadalmát 1950-től a szocialista rendszer gyökeresen átalakította. A magángazdaságokat szétverte, a parasztgazdák földjeit, a módosabbak házait is államosította. A parasztokat 1959 tavaszán néhány aktivista termelőszövetkezetbe kényszeríttette. A történelmi kényszerrel létrejött téesz 1973-ig működött, amikor egy nagygazdaságba olvasztották be.


A salföldi téeszt később a falusiak nagy része magáénak érezte, az elnöke sokat próbált tenni a községért. Egy településfejlesztési koncepció áldozataként 1973-ban mégis hanyatlani kezdett a falu. Megszűnt a helyi tanács, az iskola, a lakosság a kiemelt övezetnek számító Balaton-partra vagy városokba költözött, megkezdődött az elvándorlás. Míg 1970-ben 243-an voltak a salföldiek, addig 1990-re 77 főre apadt a lélekszám. Az egyetlen jó a rosszban, hogy a falukép viszonylag érintetlen maradt, és ez vonzotta ide a máshonnan ide kikapcsolódni, felüdülni járó bebírókat.

A régi házakat olyan városiak vették meg és újították fel, akiket vonzott a környék, a táj szépsége. A hajdani nyaralók némelyike mára „tősgyökeres” salföldi lett, mert közülük többen letelepedtek itt, némiképp gyarapítva a lakosságot. Manapság Salföld, amellett, hogy turista látványosság, működő falu is, saját önkormányzattal, természetvédelmi majorral, szép portákkal.


Fotó © Kurcz Orsi




Kőtenger:

A kőtenger úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején ezen a vidéken hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta, ragasztotta össze. Ebből jöttek létre a különböző alakzatok, sziklák, innen e kővidék megkapó változatossága. A Kőtengert nemcsak az időjárás alakította, hanem a sziklák egy részét bányászták is. Az 1900-as évek elején még majdnem az egész medencét körbefogta a kőtengerek lánca, de az ezen a területen is egykor működő bányaművelés miatt, a kőtengerek ma már csak egyes foltokban maradtak meg (a homokkövet malomkőnek is fejtették). A fű és a tarka virágok közül fel-felbukkanó kvarchomokkő sziklák nemcsak a mezőn, az udvarokon is feledhetetlen látványt nyújtanak. A sziklák kis mélyedéseiben növények virulnak.



Római katolikus templom (Szent Máté):

A barokk templom 1769-ben épült, majd a XIX. században bővítették. Az oltár XVIII. századi fafaragás, az oltárkép Szent Mátét ábrázolja.


KLASTROM TÚRA
Salföld - Temető - Újhegy - Kolostorrom - Salföld
Időtartam:kényelmesen 3 óra
Hossza: 5 km Jelzése: zöld

Salföld község vége után, a kőtenger elején jobbról letérünk a kivezető műútról a temető irányába vivő dűlőútra. Az örökzöldekkel sűrűn beültetett temetőben érdemes pár percre körülnézni. Az 1991-ben felállított II. Világháborús emlékmű a kőtenger homokkőszikláit idézi (Raffay Béla szobrászművész alkotása). Salföld falu egyik múlt századi oskolamesterének nemes vonalú sírköve is megtekintésre érdemes. A temetővel átellenben, a régi bányagödrök északi peremén vezető ösvényen a ma már nem művelt újhegyi szőlők felé gyalogolunk. Elérve a hajdani szőlőhegy helyét délre fordulunk. Visszapillantva erről az útvonalról, kiváló panoráma nyílik a Káli-medencére és Salföldre. Az erdő szélét követve elérjük Ábrahámhegy felől érkező piros turistajelzést, melyet követve továbbhaladunk. Erdők közé jutunk, ahol 200 m gyaloglás után, elhagyva a hajdani erdészlak romjait és kútjának helyét, rábukkanunk a salföldi pálos kolostorromra.

Mária Magdolna tiszteletére szentelték egykor a magyar alapítású pálos rend szerzetesei. A kolostort feltehetően Kál Harka leszármazottja, az Atyúz nembeliek alapították. 1263-ban említik először, de az 1500-as években már végleg elnéptelenedett. A hatalmas gótikus épületegyüttesből a templomhajó maradt fenn a legjobb állapotban. A kerengő és a cellák, valamint a gazdasági épületrészek falmaradványait az 1960-as évek ásatásai tárták fel. Mérműves gótikus ablakrészletei ma is lenyűgöző látványt nyújtanak, fáktól ölelve, az erdő csendjében. A falu lakói, és az ideköltözött művészek és családtagjaik a kolostor névadójának ünnepét, Magdolna napját (július 22.) megünneplik a romok között.

Visszafelé ismét a piros jelzésen gyalogolunk, de most az erdők közé benyúló széles tisztás keleti szélén, jobban kijárt úton térünk vissza Salföldre (3km).



Pihenés - kirándulási lehetőségek: Salföldi Mária Magdolna Kolostorrom

Az egyetlen magyar szerzetesrendet, a Remete Szent Pálról elnevezett pálosokat Boldog Özséb (1200-1270) alapította. A környéken több kolostor épült: Henye, Uzsa, és a kőkúti sancte Maria Magdelene. Először Pál veszprémi püspök 1263-ban kiadott oklevele említi. Ekkor épült a kolostor román ősmagva, a kerengő és a barátlakások. Kétszáz évig éltek itt a fehér barátoknak is nevezett pálosok. Az idők folyamán többszöri fosztogatás áldozatául esett. 1482-ben ismét felvirágzott a kolostor. Ebben az időben épült a késő gótikus templom, amelynek javára István bíboros 1475-ben búcsút engedélyezett. Jóval a törökdúlás előtt elnéptelenedett, oka ismeretlen. Hosszú évszázadokig elhagyatottan állott. A török hódoltság idején a térség teljesen elnéptelenedett. A XVIII-XIX. század folyamán a falvak újráépültek a lerombolt várak és paloták köveiből. Salföld megújulásakor a kolostor köveit elhordták, a híres Csigó család szállítatta el számtalan szép faragványát pincék, istállók építéséhez. Annak ellenére, hogy falainak nagy részét elhordták még ma is hirdet romantikus romjai az egykori kolostor lenyűgöző épületegyüttesét. Az egykori kolostorbirtok számtalan szép épülete szintén az újjáépítési hullámban pusztult el (vízzáró gát a Burnót-patakon, őrtorony a mai község területén)

Salföldtől délnyugatra, az erdő szélén, kis völgy közepén emelkedő természetes dombon találhatjuk a salföldi kolostor romjait. A romokat már a XIX. század második felében többször említik, alaprajzát Békefi Remig tette közzé, aki után még sokan beszélnek ezekről a romokról. A keletelt kolostortemplom a nyolcszög három oldalával záródik, szentélye egyforma széles a hajóéval, és gótikus diadalív választja el tőle. A déli falon három csúcsíves ablaknyílás látható. A templomtól északra helyezkednek el az egykori kolostor romjai; kerengővel közrefogott udvar mentén épült fel. Az udvar közepén ciszterna van. A keleti kolostor-szárnyat alápincézték, templomának padlószintjét pedig a késő gótikus időben megemelték. A kolostor területén 1963-ban Sági Károly ásatásokat végzett, melynek során az udvar délkeleti felében bolygatott sírok is felszínre kerültek. Az 1930-as években a kolostor területén fekvő egyik sírból rekeszzománcos technikájú, előlapján corpusszal díszített bronzkorong került elő. Ezt a kora Árpád-kori ékszert kezdetben tűvel erősítették fel, később - a tű letörése után - átfúrták és nyakban viselhették. A kolostor falában egy feliratos római kő is be volt ágyazva, amely azonban később elveszett. Az egykori hatalmas kolostorbirtokhoz tartozó halastó duzzasztó gátjának nyomait Cholnoky Jenő találta meg a Malomvölgyben a kisörspusztai homokbányához vezető út mellett. Ennek a gátnak ma már csak kis darabja figyelhető meg, a többi része megsemmisült. A gát a Balatonba folyó Burnót-patak vizét fogta fel. Az egyetlen magyarországi eredetű katolikus szerzetesrend, amelyet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapított 1246-ban a tatárjárás után. Nevüket védőszentjükről, Thébai Szent Pál remete után nyerték. Már a tatárjárás előtt is voltak remeteközösségek az országban (pl. patacsi remeték Pécs mellett), a tatárjárás után azonban számuk megnőtt. A szétszórtan élő remetéket tömörítette egységes rendbe Özséb, aki maga is hosszabb ideig remeteéletet élt. A rendet IV. Orbán pápa erősítette meg 1265-ben, 1308-ban Augustinus szabályait tették magukévá. Kolostoraikat szívesen építették erdők és hegyek közé (Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Márianosztra stb.). A rend Magyarországon kívül főleg Lengyelországban terjedt el. II. József a rendet feloszlatta, vagyonát elkobozta. 1934-ben a hercegprímás ismét telepített az országba pálos rendet, akik 1949-ig működtek. A rend tagja volt Fráter György, Virág Benedek, Ányos Pál, Verseghy Ferenc. Napjainkban újra él az egyetlen magyar szerzetesrend az országban (pl. Budapesten is).


Káli-medence:

A Káli-medence kurialista (nemesi) települései
(részletek Gelencsér József tanulmányaiból)


"A Káli-medence több településének, Kékkútnak, Mindszentkállának, Salföldnek és Szentbákkállának lakói döntő többségben a veszprémi püspök, valamint káptalan, a gróf Esterházy család és több kisebb földesúr katolikus jobbágyai voltak, illetve azok utódaiból kerültek ki. Az évszázadokon át Zala, jelenleg pedig Veszprém megyéhez tartozó természeti szépségekben bővelkedő Káli-medence vagy Káli-völgy számos tekintetben még ma is egy korábbi, szelídebb világ hangulatát idézi fel. A kiváló bort adó szőlőhegyek présházai, az oszlopos, tornácos, bolthajtásos, fehér falú épületek, a kőből készült bástyák (kerítések), az itt-ott felhangzó történelmi nevek az elmúlt időkre, az elsüllyedt kisnemességre és az egyre inkább letűnő parasztságra emlékeztetnek. A természet alkotó erején kívül a tájnak sajátos színt, arculatot az itt élő tekintélyes számú kisnemes adott. A medencének Veszprém felé eső részében, az említett falvakban éltek, és itt a lakosság döntő részét alkották."

"Egyes települések napjainkig megőrizték a kisnemesi múltból adódó formát, zsúfoltságot, telekaprózódást, rendezetlenséget. A nemesi portát a nemzetség tagjai ugyanis egymás között többször is megosztották. A nemesi portát a nemzetség tagjai ugyanis egymás között többször is megosztották, s arra újabb és újabb épületet emeltek. A telkek feldarabolására a családi levéltárakban jónéhány adatot találunk. 1783-ban Kővágóörsön Sári Mihály és felesége leszármazói az "atyai házhelyet" 8 részre osztották fel. 1826-ban Köveskálon Györffy Katalin leszármazottai a "Házhely"-et 6 részre darabolták."

"Napjaink helyi önkormányzati rendszerének, szabályozó tevékenységének kialakulásában a magyar hagyományok, történeti előzmények is szerepet játszottak. Az egészen a középkorig visszanyúló alapokat, eredetet illetően említeni kell egyrészt a kiváltságokkal rendelkező városokat másrészt a nemesi vármegyéket, harmadrészt a kiváltságos területeket, végezetül a nemesi községeket és közbirtokosságokat. Az utóbbiak örökségére azonban a szakirodalom alig hivatkozott, döntően kutatásuk említett helyzetéből adódóan.
A jórészt parasztsorban élő kisnemesek (vagy ahogy csúfolták őket: bocskoros nemesek, hétszilvafás nemesek) településükön kialakították a maguk nemesi közösségeiket, meghatározták azok szervezetét, működését. A nemesi (kurialista) községek a történeti Magyarország területén jórészt tömbszerűen, csoportosan, egymással határosan helyezkedtek el. Így volt ez az Őrségben, Göcsejben vagy a jelenleg Veszprém, a korábbiakban Zala megye területére eső Káli-medencében. Az utóbbi kistáj magában foglalta többek közt Kővágóörs, Köveskál, Monoszló és Balatonhenye településeket, azok nemesi közösségeit. A medencén belül viszont földesúri hatalom alá tartozott Szentbákkálla, Salföld és Mindszentkálla.

Fényes Elek XIX. század közepi, alábbi adatai elsősorban az említett falvak lakosságának számára és a felekezet megoszlására utalnak. Kifejezetten egyik településnél sem említette meg a jeles statisztikus, hogy az kurialista község. Megelégedett annak közlésével, hogy több közbirtokos bírja, vagy földesurai többen vannak. Ez bizonyos fokú információt nyújt, de semmiképpen nem egyértelműt, nem teljeset. Az első három településnél a szövegezésből okkal feltételezhető a nemesi községi jogállás, illetve nemesi közbirtokosság léte. A negyedik, nemesi falu (Balatonhenye) földesuraiként viszont Fényes éppen úgy többeket jelölt, mint az annak nem minősülő Salföld esetében."

Település Katolikus Református Evangelikus Zsidó Földesuras
Kővágóörs 840 50 860 149 bírják több köz-birtokosok
Köveskál 350 728 24 40 bírják köz-birtokosok
Monoszló 74 513 - 20 több közbirtokosok
Balatonhenye 188 472 58 24 többen
Szentbékkálla 642 - - - Gr. Esterházy család Veszprémi püspök
Salföld 386 - - 10 többen
Mindszentkálla 450 - - 10 Veszprémi püspök
/XIX. SZÁZAD KÖZEPI ADATOK/


Káli-medence


A Káli- medence szelíd tája felvillantja a régi, csendes Balaton-felvidék utánozhatatlan hangulatát. A változatos formájú hegyek által koszorúzott mediterrán tájban harmonikusan olvad össze a középkor sűrű településhálózatát idéző falvak sora a medence síkjának mélyzöld rétjeivel, a hegyoldalakat hosszan borító szőlőskertekkel, a bennük ékszerként ragyogó pincékkel, a szőlők felett a hegyek üstökeit borító erdőkkel. A Káli-medence természeti és kultúrtörténeti értékekben valógazdaságának megőrzésére 1984. december 29.-én 9111ha területtel tájvédelmi körzetet hoztak létre. A medence alja átlag 130-150 m magasan fekszik, legmélyebb pontja a Salföld és Kékkút községek alatt elterülő Bozóti rétek (125m). A sík részeket is kisebb-nagyobb kiemelkedések tarkítják, mivel a lepusztult dolomit- és mészkőhátak a felszínen vannak. A medence közepének tájképi ékköve a 15ha kiterjedésű triász dolomit teknőben csillogó Kornyi-tó. Víztükre 137m magasan fekszik. A medencét északról vulkanikus hegyek határolják. A Királykő (350m) -Kecskehegy (300m) -Boncsostető (448m), ezekhez csatlakozik délről a Fekete-hegy hatalmas bazaltplatója (350-360m), amely viszont dél felé szakad le meredeken. A medencét nyugatról is vulkanikus hegyek zárják le. Északon az Eger-patak völgyéhez közel magasodik a Hajagos-Láztető hegytömb (344m), melyekhez dél felé az egyedülállóan bizarr és meredek Köves-hegy (344m) vagy a kis Csobánc- csatlakozik. Kékkút és Salföld között már a Badacsonyi Tájvédelmi Körzethez tartozó, s a csarabosairól nevezetes dombsor alkotja a medence nyugati határát. A medence geológiai sokszínűségének legnagyobb szenzációi azonban az északnyugati és dél-délnyugati szélein húzódó kőtengerek vagy kőhátak. Lóczy Lajos szerint a Pannon-tenger megkovásodott homok turzásainak kipreparálódott maradványai. A medence déli részén a kőhát egy darabja Salföld falu alatt található, majd hasonló csapásiránnyal Kővágóörs községtől keletre és nyugatra is. Kővágóörs szinte ráépült e kőhátra, nevét is innen vette. Szentbékkálla községtől nyugatra húzódó, mintegy 300m hosszú kőtenger, hol 5-10 méteres kőtömbök vízszintes vagy ferde helyzetben hevernek a dombélen. Ezek a sziklasorok nemcsak geológiai értékek, hanem a köztük és rajtuk lévő növényzet is figyelemre méltó. A táj atmoszféráját a növény- és állatvilág szépségeivel együtt a települések emberalkotta építészeti emlékei adják. A medence az őskortól fogva lakott hely volt, a rómaiak több apró településük nyomait hagyták ránk. A Kékkúton feltárt villa maradványai között Krisztus-monogramos tégla és szőlőművelésre utaló díszítés került elő. A Nemzeti Múzeumban őrzött szarkofágon egy szőlőfürtöket tartó pávacsőr látható. A honfoglalás után a terület Kál harka szállásbirtoka lett (e méltóságnév feltehetőleg egy főbírói tisztet jelölt). Az Árpádok korában a medencét királyi népek (udvarnokok, vincellérek, szolgák) lakják, majd a veszprémi püspök 1341-42-ben a Káli-medence falvaiért elcseréli Tátika várát. Egyes falvak lakóit egyházi nemesi rangra emelték. Közülük aztán sokaknak sikerült a teljes nemesi szabadságjogokat is elnyerni. A sűrű településhálózat a török hódoltság idején a törökök dúlásai következtében megritkult. Az elpusztult falvak helyét csupán templomromok őrzik. Kerekikál romja a Kereki-domb tövében ma is áll. Töttöskál apró temploma a Fekete-hegy nyugati oldalán egy mandulásban omladozik. Sásdikál romjai a Sásdi-réten szinte teljesen elenyésztek, Sóstókál templomát pedig Köveskáltól délre, a legelők közepén találjuk egy facsoport által eltakarva. Hozzá közel látható egy másik rom is, amely szintén középkori, feltehetően egy nagyobb lakóépület ("palota") lehetett. Szentbékkállán a püspök házának középkori romja (Velétei rom) a falutól északra ma is áll. Balatonhenye felett a Dobogó-völgyben állott rövid ideig az 1376-ban említett pálos kolostor (Margit-kerti romok). Kővágóörs, Köveskál, Balatonhenye és Monoszló a XIX. század közepéig túlnyomó többségben kisnemesi lakosságú községek voltak. A többi faluban a veszprémi püspök, a gr. Esterházy család, valamint több kisebb birtokos volt a földesúr. A kisnemesi községek a reformáció idején az új vallás hívei lettek. Kővágóörs lakosságának döntő többsége mindvégig megmaradt evangélikusnak, míg a másik három falué a református vallást vette fel. Templomaik külsőleg a XVIII. század második felének és a XIX. század elejének stílusjegyeit mutatják. A salföldi és kékkúti római katolikus templom szentélye is középkori eredetű, hasonlóan a kővágóörsi evangélikus templomhoz. A legszebb szőlőhegyi épületek is a klasszicista stílus nemesen leegyszerűsödött formáit őrzik. A szőlőhegyi források és a falvak mosóházainak hagyományos, boltozott formái (Márton-kút az Apáti-hegyen, szentbékkállai szőlőhegyi-kút, Nagy-Csere-kút a köveskáli hegyen, Köveskál "Városkútja") a gyakorlatiasan esztétikus népi építészet megnyilvánulásai. A szőlőhegyre olyannyira jellemző mandulafák és más régi tájfajták (cseresznye, alma és körte) megőrzésének nagy jelentősége lenne a jövőben is abban, hogy a Káli-medence sajátos képe fennmaradjon és működően tovább éljen.


Forrás - Irodalom:

Rakonczay Zoltán (1994-ben szerkesztette) - Balatonkenesétől a Kis-Balatonig

Gelencsér József
Comitatus (2006. júl.-aug.) - A Kővágóörsi nemesi közösség igazgatási tevékenysége
Ethnographia - A kisnemesi múlt emlékei a Káli-medencében

Sonnevend Imre
Káli-medence (részletes útikalauz)


© smArt Web Design | fejléc fotó © Somogyi Márk | webmester / hibajelentés: Dol Bt.