1978-ban, bőrdíszműves iparművészként végeztem az Iparművészeti Főiskolán. Ezt követően 12 évig voltam formatervező a Palota Bőrdíszműgyárban. Iparművészként 1978-tól a 90-es évek elejéig dolgoztam a Képcsarnok és az Iparművészeti Vállalat boltjai részére. Képzőművészettel 2000 óta foglalkozom.
A piktogram egyszerű figuráival ábrázolom a keresztényegyház tanításában szereplő lényeket, személyeket, helyzeteket. Képeimet piktogam-ikonoknak nevezem (amennyiben az ikon, szent gondolatokat közvetítő képet értünk).
Piktogram figurákkal megrajzoltam egy alap rendszert és ezekhez a figurákhoz ragaszkodva készítem nyomataimat és festményeimet. Képeimet nem tekintem a klasszikus értelemben vett ikonoknak, mindössze kölcsönöztem tőlük néhány dolgot: - szent tartalom - alkalmazkodás egy megadott ábrázolási rendszerhez- ez nálam a saját magam által felállított szabályokat jelenti - az arany szín alkalmazása, amely Isten dicsőségét jelképezi.
Képeimet szentképeknek tekintem. Szeretném, ha hívő keresztény emberek jószívvel tekintenének rájuk.
A képeken kívül üvegtárgyakat is készítek rézfóliás-forrasztásos technikával. Főként színtelen transzparens üveggel dolgozom, amelyhez fazettázott betéteket használok.
Főbb egyéni kiállításaim:
2004 - Lipótvárosi Galéria, Budapest
2006 - Magyarok Háza, Budapest
2007 - Európa School, Budapest
2008 - Kolta Galéria, Budapest
A rólam megjelent irodalom megtalálható az interneten (Google).
Szabó Ágnes Erzsébet
06/30-4481221
06/87-702023
8256 Salföld, Petőfi u. 2.