31. Mária Magdolna búcsú
2020. július 25., 17:30
1990-ben, közel 500 év után először tartottak szentmisét a salföldi kolostorrom ódon falai között, feltámasztva a búcsú hagyományát, amit 1475-ben hívtak életre a pálos szerzetesek. Idén 31. alkalommal tartják a hagyományos búcsút, ami Salföld, a Kolostorrom és a Pálos Rend életében is rendhagyó ünnepnek számít. Szeretettel várunk mindenkit július 25-én, szombaton 17:30-kor a Kolostorromhoz, ahol Navratil Andreával és Demeter Lászlóval magyar szakrális énekek hallhatók.
Ezt követően gregorián énekes ünnepi szentmisét mutat be P. Marian Waligóra OSPPE (Jasna Góra-i kolostor, Czestochowa) és P. Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke. A misét követően szeretet-lakoma várja az idelátogatókat.
A járvány-időszak miatt, az idős résztvevőkre és egymásra is kiemelt figyelemmel vigyázzunk!

Salföld Római Katolikus Plébánia
Somogyi György

Facebook esemény: 31. Mária Magdolna búcsú